MENÜ

Nagy valószínűséggel a Williams csapat megtartja idei versenyzőpárosát a 2012-es évre is.

 

Adam Parr véleménye szerint marad a Barrichello-Maldonado páros a jövő évben is...

Bár a Williams csapatnak elég nehezzen indult az évad és jelenleg csak 9. helyen állnak a konstruktőri versengésben, Adam Parr elnök mégis úgy gondolja nincs ok a pilótáik leváltására.

Amikor az AUTOSPORT megkérdezte, hogy a csapat megtartja-e Barrichellot és Maldonadot Parr ezt válaszolta: "Igen. Azt hiszem ez a legvalószínűbb megoldás."

Barrichello aki a Forma 1 legtapasztaltabb versenyzője nemrég azt nyilatkozta feltett szándéka jövőre is versenyezni - de világossá tette a csapat még nem beszélt vele a terveikről.

Barrichello Adam Parr gondolatairól a következőket mondta: " Bárcsak nekem mondta volna ezt. Én még nem hallottam erről. Jövőre is szeretnék versenyezni és egy versenyképes autót szeretnék magam alatt tudni."

"A Williamsnél dolgozom, már beszéltem Mike Coughlannal a gyárban és része vagyok ennek a szervezetnek. Remélem, hogy formálódik valami. Nekem az a tervem, hogy a Forma 1-ben maradok, ezért remélem a csapat hamarosan tesz egy ajánlatot ami megfelelő lesz mindanyiunk számára."

Amikor megkérdeztél tőle van-e más terve is a Williams csapaton kívül Barrichello ezt mondta: " Ideális esetben szeretnék maradni, de szeretem őket annyira, hogy nyitott legyek másra is. Ha ők elégedettek a pilótáikkal, akkor beszéljenek velük és ne a sajtónak mondják ezt el."

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

2012-től újra Renault erőforrásokat használ a Williams!

 

 

Egyelőre két évre (2013 végéig) szóló, de hosszú távra irányuló együttműködési megállapodást kötött a Renault-val a Williams F1 Team. A szerződés a klasszikus motorszállítói vonalon túl közös fejlesztésekről és marketing-akciókról is szól.

Az utóbbi évek sikertelensége ellenére úgy tűnik, hogy a kilencszeres konstruktőr-világbajnok Williams neve még mindig vonzó a Renault számára. A francia nyolchengereseket jelenleg a Red Bull Racing, a Lotus Renault GP és a Team Lotus használja.

Sir Frank Williams, a csapat alapítója így kommentálta a Brit Nagydíj hetére időzített bejelentést:

"Örülünk és izgatottan várjuk a Renault-val megkötött új partnerkapcsolatunkat. Ez a megegyezés újra egyesíti F1-es csapatunkat az egyik vezető motorgyártóval, és kiegészíti kapcsolatunkat a Jaguarral [a brit márkával a hibridrendszerek fejlesztése terén működik együtt a Williams - a szerk.]. Ugyanakkor szeretnék köszönetet mondani a Cosworthnak is: az elmúlt két évben mindig fair és megbízható partnereink voltak, reméljük, hogy még fogunk velük együtt dolgozni ebben az üzletágban."

"Előző együttműködésünk a Renault-val a Williams történetének egyik legsikeresebb korszaka volt, de nem szeretnénk túl sokat tűnődni a múlton. A jövőbe kell néznünk, folytatnunk kell a pályán elért elismerésünk kivívását. Remélem, ez a megállapodás hozzásegít bennünket ehhez" - tette hozzá Sir Frank Williams.

A grove-i istálló nem titkolt célja, hogy a franciák erőforrásait használják az 1600 köbcentis, V6-os turbómotorok bevezetése, 2014 után is.

A Renault Sport elnöke, Bernard Rey így nyilatkozott a Williams-együttműködésről:
"A Renault azért marad a Forma-1-ben, hogy költséghatékony módon érjen el sikereket, és a Williamsszel megkötött partnerség hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy gyarapítsuk a korábbi években elért sikereket.

A Williams az utóbbi időben kereskedelmi és technikai oldalon is fontos lépéseket tett működésének fejlesztése érdekében. úgy érezzük, hogy a Renault-val kötött megállapodás egy újabb lépés komoly terveik megvalósítása felé."

"Természetesen nagyon büszkék vagyunk arra, hogy újraélesztjük a Williams-Renault nevet. Közös erővel olyan versenyautókat fejlesztettünk ki, amelyek a technikai innovációról váltak híressé, és a mai napig a Renault legsikeresebb F1-es időszakát jelölik" - tette hozzá a Renault F1-es nagyfőnöke.

A Renault már korábban jelezte, hogy képesek és hajlandóak is négy F1-es csapatot ellátni motorokkal. A Red Bull és a gyári Renault-istálló mellett 2012-től immár három csapatuk lesz, amelynek autói a dobogós helyekért versenyezhetnek.

Asztali nézet