MENÜ

 

 

Whitmarsh: Lewis tanulni fog a hibáiból

 

 

A McLaren-Mercedes hullámvölgybe került a 2011-es évad során: a kudarcokkal teli téli tesztek után a csapat felkapaszkodott, és két győzelmet szerzett, Silverstone-ban azonban sem az időmérőn, sem a versenyen nem tudtak az élen harcolni. A wokingi brigád a Brit Nagydíjon elszenvedett kudarc után sem adja fel küzdelmet, ami alapvető követelés egy legendás csapattal szemben.

"A McLaren 1967 óta szerepel a Formula-1-ben és azóta megnyerte a versenyek 25 százalékát. Nincs bocsánat arra, ha nem nyerünk, sem nálunk, sem a Ferrarinál" – jelentette ki a csapatvezető, Martin Whitmarsh a formula1.com portálnak adott interjúban.

"Nagyon örülünk a két győzelemnek, de nem elégedhetünk meg ennyivel. A télen katasztrofálisan teljesítettünk, de szerencsére azóta nagyobb előrelépéseket tettünk, mint a vetélytársak. Fontos, hogy ezt a lendületet a továbbiakban is megőrizzük" – tette hozzá a szakember.

A szezon során nemcsak a csapatnak, Lewis Hamiltonnak is gondjai akadtak, amiért a sajtó és a szakértők keményen ki is osztották a 2008-as év bajnokát. Whitmarsh szerint a kritika gyakran túl kemény volt. "Tizenegy éves kora óta ismerem Lewist, így tudom, hogy ha hibázik, nagyon szigorú önmagával szemben. Emellett nagyon szenvedélyes, nemcsak a pályán, azon kívül is. Ha Niki Lauda és más emberek éppen ilyenkor tesznek megjegyezéseket, azzal egy lavinát indítanak el. Tudom, hogy Lewis elég erős ahhoz, hogy továbbra is a céljaira összpontosítson, fejlessze az autót és futamokat nyerjen."

A szakember szerint a tapasztalatlanság az oka annak, hogy Hamilton gyakran hevesebben reagál a helyzetre, mint csapattársa, Jenson Button. "Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Jenson idősebb, és többször került már nehéz helyzetbe, amitől érettebb lett. Lewis korábban nem élt át hasonlót, de okos fiú, és tanulni fog. Tudja, hogy hibákat követett el, és a jövőben is több próba vár rá. Megtanulja, hogy néha jobban járunk, ha megtartjuk magunknak a véleményünket."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Button: Szeretem, ha versenyképes csapattársam van

 

 

 

A 2009-es év bajnoka, Jenson Button még nem tudja, hogy meghosszabbítja-e a szerződését a McLarennél, ugyanis a legfrissebb lapértesülések szerint több élcsapat is ajánlatot tett neki. A brit pilóta örül, hogy olyan helyzetben van, hogy válogathat a munkaadók között.

"A karrierem során voltak nehezebb időszakok, de boldog vagyok, hogy jelenleg ilyen kedvező helyzetben vagyok, valamint, hogy a kemény munka kifizetődő volt. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő. Soha nem mondhatjuk, hogy soha, és mindenre nyitottnak kell lenni" – mondta a McLaren versenyzője a Sky televíziónak adott interjúban.

Button hangsúlyozta, hogy bárki is lesz a csapattársa, készen áll harcolni vele. "Jaques Villeneuve eleinte nagyon sokat beszélt, amikor egy csapatban voltunk. Sok dolgot nem nekem, hanem a sajtónak mondott el. A szezon közepére barátok lettünk, így rájött, hogy hiba volt rólam fecsegnie, de biztos bosszantotta, hogy egy új srác jött a csapatába. Szeretem, ha versenyképes kollégám van. Szeretem a csatát."

 

 

 

 

 

 

 

 

2011.07.12

McLaren: Egyszer már felküzdöttük magunkat az élre

A kudarcokkal teli téli tesztek után a McLaren keményen dolgozott, hogy felzárkózzon, és felvegye a harcot az élcsapatokkal. A kipufogó-diffúzor rendszer fejlesztése sikeres volt, ami lehetővé tette, hogy Lewis Hamilton és Jenson Button ismét belekóstolhasson a győzelem ízébe. Ebből kifolyólag a csapat bosszús volt, hogy az FIA Silverstone-ban korlátozta a rendszer használatát, amely jelentős visszaesést jelentett.

"Jelentősen csökkent az autó teljesítménye, elég csak egy pillantást vetni a köridőkre. Nagyon bosszantó, hogy a szezon közben szigorítanak a szabályzaton, amivel azokat a csapatokat büntetik, akik időt és pénzt nem sajnálva dolgoztak a fejlesztéseken" – jelentette ki a brigád vezetője, Martin Whitmarsh a Speedweek című hetilapnak adott interjúban.

Miután nemcsak a McLaren, hanem számos más brigád is kifogással élt a szigorúbb szabályok ellen, a Nemzetközi Automobil Szövetség – a csapatok hozzájárulásával – úgy döntött, hogy a Német Nagydíjtól kezdve a szezon végéig a valenciai szabályok lesznek érvényben, amelynek értelmében a kipufogó-diffúzor rendszer szabadon használható, mindössze annyi a korlátozás, hogy az időmérő és a verseny között nem szabad módosítani a motorvezérlés beállításain.

A brit csapat bízik abban, hogy a Nürburgringen helyreáll a rend, és ismét ott lesznek az élmezőnyben. Lewis Hamilton hallani sem akar arról, hogy feladják a bajnoki csatát. "Összefogunk és keményen fogunk harcolni, hogy elérjük a célt. Már korábban is bebizonyítottunk, hogy a nehéz helyzetekből is ki tudunk mászni és fel tudunk kapaszkodni a csúcsra. Meg vagyok győződve arról, hogy fogunk még futamokat nyerni az idén. Hiszek abban, hogy sikerülni fog, hiszen nagyszerű és elszánt szakemberek dolgoznak itt, akik mindent beleadnak."

A kanadai futam győztese, Jenson Button osztja csapattársa véleményét, de tudja, hogy nehéz dolguk lesz. "Nem lesz egyszerű, de sikerülhet, hiszen amióta a Formula-1-ben vagyok, a McLaren minden évben nyerni tudott. Szeretnénk javítani, és nyerni, éppen ezért nem adjuk fel, és vissza fogjuk küzdeni magunkat az élre."

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

2011.07.12

 

 

 

 

Hamilton besokalt, extra szabadságot kapott

 

 

Hamilton a Brit Nagydíjon csak a 10. rajtkockát szerezte meg, mert csapata az időmérő utolsó szakaszában először használt gumikon küldte ki a pályára, amikor pedig új abroncsokat kapott, eleredt az eső, és már nem tudott javítani. A versenyen ebből a pozícióból is feljött az élcsoportba, a 2. helyen is haladt, mielőtt visszaesett Sebastian Vettel mögé, majd spórolnia kellett az üzemanyaggal, és végül 4. lett.

A McLaren kétszer is rossz döntést hozott, s mint Martin Whitmarsh csapatfőnök elárulta, nemcsak a Hamilton autójába töltött üzemanyag mennyiségét számolták el, hanem a pilóta nagydíj előtti programjait is.

„El kell ismernem, Lewisnak túl sok eseményt szerveztünk – mondta Whitmarsh. – Igazi szupersztár, akit imádnak az emberek, és a lehető legtöbb időt szeretnék vele eltölteni. Ám a Német GP előtt pihenésre van szüksége, ezért sikerült néhány szabadnapot szerveznünk neki, hogy kikapcsolódjon, aztán a két verseny után jöhet a hosszabb augusztusi szünet."

Hamilton örült a csapat engedményének.

„Úgy volt, hogy hétfőn és kedden is dolgoznom kell, de a futam után azt mondtam, erről szó sem lehet, egy héten át voltam ugyanis Angliában, és így sem jutott időm semmire. Szerdán Indiába kellett volna utaznom egy röpke látogatásra, ám szerencsére az valami miatt meghiúsult – mondta Hamilton. – Örülök, hogy lesz néhány napom, amelyet egy helyen tölthetek el, edzhetek kicsit, és kiszellőztethetem a fejem."

Az angol már arról is beszélt, hogy a következő, 2013-ban kezdődő megállapodása tárgyalásakor óvatosabb lesz, mint az előzőnél, és sokkal több szabadnapot kér magának.

„Szívesen maradok a McLarennél, de el kell fogadniuk a feltételeimet. A mostaninál sokkal kevesebb médiaszereplést és szponzori fellépést fogok vállalni, mert érzem, hogy túl sok a mostani, belefáradok, ami kihat a versenyzésemre is" – mondta Hamilton.

Whitmarsh egyébként megdicsérte pilótáját, aki tisztán versenyzett a Brit Nagydíjon – de meg kell jegyeznünk, hogy a csapatfőnök a Felipe Massával történt koccanásról nem tett említést.

„Csodálatosan versenyzett, hibátlan autóvezetéssel, kiegyensúlyozottan, és a lehető legnagyobb fegyelemmel" – mondta Whitmarsh.


 

 

 

A McLaren visszakapaszkodna a csúcsra

 

 

A kudarcokkal teli téli tesztek után a McLaren keményen dolgozott, hogy felzárkózzon, és felvegye a harcot az élcsapatokkal. A kipufogó-diffúzor rendszer fejlesztése sikeres volt, ami lehetővé tette, hogy Lewis Hamilton és Jenson Button ismét belekóstolhasson a győzelem ízébe. Ebből kifolyólag a csapat bosszús volt, hogy az FIA Silverstone-ban korlátozta a rendszer használatát, amely jelentős visszaesést jelentett. 

- Jelentősen csökkent az autó teljesítménye, elég csak egy pillantást vetni a köridőkre. Nagyon bosszantó, hogy a szezon közben szigorítanak a szabályzaton, amivel azokat a csapatokat büntetik, akik időt és pénzt nem sajnálva dolgoztak a fejlesztéseken – jelentette ki a brigád vezetője, Martin Whitmarsh a Speedweek című hetilapnak adott interjúban. 

Miután nemcsak a McLaren, hanem számos más brigád is kifogással élt a szigorúbb szabályok ellen, a Nemzetközi Automobil Szövetség – a csapatok hozzájárulásával – úgy döntött, hogy a Német Nagydíjtól kezdve a szezon végéig a valenciai szabályok lesznek érvényben, amelynek értelmében a kipufogó-diffúzor rendszer szabadon használható, mindössze annyi a korlátozás, hogy az időmérő és a verseny között nem szabad módosítani a motorvezérlés beállításain.

 

 

 

 

 

Scheckert lenyűgözi, ahogy Hamilton vezet

 

 

Sokakat elkápráztat Lewis stílusa és van, akik elítélik őt emiatt. Én az előző csoportba tartozom. Szerintem Hamilton a mezőny egyik legjobb pilótája. Imádja a kiélezett helyzeteket és azokat rendre jól is oldja meg. Lehet, hogy olykor túl sokat kockáztat, ám hozzá hasonlóan Schumacher is nagyon jól tud manőverezni. Lényegében miattuk izgalmasak a versenyek.” - konstatálta Scheckter.

 

 

 

 

 

 

Inog a csapatvezető széke a McLarennél?

 

 

A 2009 óta csapatvezető Whitmarsh leváltásáról szóló pletykák már a hétvégi Brit Nagydíj szombatján elindultak. Egy időmérő utáni sajtótájékoztatón a McLaren Brand Centerben, Silverstone-ban a csapatvezető a gyászos edzésprodukció magyarázata helyett csak feltett kézzel azt mondta: "Elnézést fiúk, ezt elrontottuk."

Csakhogy a jelenlévők nem csak a szokásos Forma-1-es újságírók voltak, hanem sok magas beosztású brit sportvezető és híresség, köztük Arsene Wenger, az Arsenal, és Sir Alex Ferguson, a Manchester United focicsapatának menedzsere is. Ők biztosan nem szoktak ahhoz, hogy valaki ilyen őszintén bevallja ennyi ember előtt, hogy hibázott, ezért sokan valószínűleg már abban a tudatban hagyták el a sajtótájékoztatót, hogy Whitmarsh szinte maga ajánlotta fel a lemondását.

Tovább erősítette a Whitmarsh távozásáról szóló pletykákat a csapat rengeteg hibája a vasárnapi versenyen: Button egy rosszul rögzített kerék miatt esett ki, Hamilton pedig a dobogós helyezését bukta el azért, mert az utolsó húsz körben spórolnia kellett az üzemanyaggal.

Ehhez jön még az a tény, hogy a korábbi csapatvezető, a mostanában a McLaren utcai autós programját irányító Ron Dennis is egyre gyakrabban tűnik fel a versenyeken a csapat garázsában.

Martin Whitmarsh azonban a körülmények ellenére egyelőre nem félti az állását. Kijelentette, hogy nem Ron Dennis, hanem csak a McLaren igazgatótanácsa dönthet a sorsáról.

"Meg vagyok győződve arról, hogy ebben a pozícióban maradok. Az igazgatótanácsnak tartozom felelősséggel, nem csak Ronnak. És ők eléggé elégedettnek tűnnek azzal, amit teszek."

"Már 23 éve itt dolgozom, és 23 évet dolgoztam Ronnal. Sokan azt gondolták, hogy Ron klónja vagyok, de nem vagyok az. Érdekes a kapcsolatunk - vannak hullámhegyek és hullámvölgyek -, de most jelen pillanatban elég erős."

"Nagyon kritikus vagyok magammal szemben, még annál is jobban, ahogy a sajtó áll hozzám. Az a munka, amit végzek, a szenvedélyem. És a siker a Forma-1-ben ciklikus. Magas elvárások alapján ítélnek meg minket, ez egy olyan dolog, amit szívesen veszek" -tette hozzá az 53 éves Whitmarsh.



Asztali nézet